Már nem is kellene írnom. Reggeli:

Grabot hívtunk, akivel/amivel An Thoi-ba mentünk. Útközben sofőrünk tanácsára megvettük még a város határában a jegyeket a Cable car-ra, hogy ne kelljen sorbaállni. A libegő a tegnap már látott Sun town nevű, művárosból indult. A tervünk az volt, hogy átmegyünk libegővel a Hon Thom-szigetre, ott egy kicsit sétálunk, aztán visszajövünk An Thoi-ba, keresünk egy jó strandot. Ezt meg is beszéltük a sofőrünkkel, aki megígérte, hogy itt vár ránk. A libegőzés előtt megkávéztunk. A kókuszos kávé nagyon finom volt, de az igazi kávéivók nagyon szenvedtek. Itt még Karácsony volt!

Ilyen volt az állomás környéke:

Pont jókor érkeztünk, rajtunk kívül alig volt valaki.

Elindult a libegő, és csak ámultunk. Nagyon jó volt, hogy egy orosz párral együtt nyolcan voltunk a kabinban, mert az előírásokat nem betartva folyton felugráltunk, össze-vissza mozogtunk a kabinban. Egyszer ránk is szóltak. 
Egyébként közel 8 km-t tesz meg a libegő kb. 15 perc alatt, 3 szigeten keresztül, 30 ember fér bele. Ez a világon a leghosszabb, 3 kábeles, kabinos drótkötél pályája (by Zsolti). 
Néhány kép An Thoi-ról, köztük a mesterséges móló, ahonnan tegnap kihajóztunk.

A tenger felett:

Szigetek:

Ahol tegnap a mélybe merültünk:

Mindjárt itt a végállomás, Hon Thom, avagy Sun world.

Így nézett ki az állomás:

Sétáltunk a "városban", amely különböző részekre volt osztva, mi a dél-amerikai részen voltunk. Szembe jöttek velünk indiánok is, akik még doboltak is nekünk.

Mint kiderült, a libegő elég borsos árában benne volt még több látnivaló megtekintése, használata is, többek között a kalózhajóból induló, körpanorámás torony is.

Ilyen volt fentről a sziget:

Ha lúd, legyen kövér, elindultunk a hullámvasút felé:

Nem nézett ki kívülről túl bizalomgerjesztőnek, eléggé veszélyesnek tűnt számomra, de erőt vettem magamon és beültem. Kint kellett hagyni mindent, telefont, táskát, napszemüveget. Mégsem utaztam, mert a dioptriás napszemüvegben nem engedtek hullámvasutazni, hiába mondtam, hogy ez nem napszemüveg, e nélkül nem látok, hajthatatlanok voltak, kiparancsoltak. Így már soha nem derül ki, túléltem volna-e. Akik felültek, jól érezték magukat, azt mondták felesleges lett volna úgyis a szemüveg, mert olyan gyorsan ment, hogy semmit sem láttak.
Ilyen volt kívülről:

A hullámvasút után kellően éhesek és szomjasak voltunk ahhoz, hogy bemenjünk valahová. Találtunk egy helyet, de bármit kértünk, az elfogyott. Kénytelenek voltunk Vietnámban hotdogot enni.

Miután ettünk-ittunk, elindultunk vissza An Thoi-ba. Most már nem voltak kevesen, mivel kb. 1,5 órás szünet volt déltől, mindenki egyszerre indult meg. Így a 30 személyes kabin eléggé tele volt. De így sem volt rossz látvány.

Kiszállás után elindultunk egy másik nevezetességet, a Csók-hidat megnézni. Közben, mivel a Colosseumban voltunk, különféle gladiátorokról készült falfestményekben gyönyörködtünk. Azt mondjuk nem értem, mit kerestek ezen képek között reneszánsznak ható képek, de nem vagyok egy nagy művészettörténész.

Sétáltunk a 36 fokban, (most a szokásos 84-86 % helyett csak 60 %-os páratartalomban), amikor leszólított bennünket egy golfkocsis, hogy nem akarjuk-e megnézni Sun town-t. Megegyeztünk az árban és elindultunk. 45 perc alatt tényleg megnéztük az egész várost. Borzasztóan ellentmondásos az egész. Ott vannak a gyönyörű szállodák, apartmanok, lakások és nincs bennük senki, ahogy láttuk, még talán a 10 %-a sem lakott. Vezetőnk szerint pedig eladták a lakások nagy részét, a kiindulási ár a lakásoknál kb. 300 millió forint volt. Csak közbejött a covid. Szerintem még az orosz-ukrán háború is közrejátszik, mivel a lépten-nyomon felbukkanó orosz feliratok miatt úgy gondolom, főleg az orosz turistákra építettek. 

Minden van itt, ami szerintük európai.
1-2 helyen megálltunk fotózni.

A végállomásunk a Csók-hídra vezető kapu volt. Rettenetes hőségben, tűző napon indultunk a hídra. Cserébe viszont nagyon szép rálátás volt a városra és a kikötőre:

A vízíszínpadnál pont belefutottunk az esti előadásra készülő jet-ski csapatba. 

A Csók-híd és mi:

Mivel már elég késő volt ahhoz, hogy strandra menjünk, úgy döntöttünk, vissza megyünk a szállodába, medencézünk és a partról megnézzük a naplementét. Mindannyian felvettük a szálloda egyenköntösét.

A másik szálloda bárjában élő zene volt, így oda mentünk. Koktél, naplemente, mi kell még?

Nagyon jó volt a zene, így ott maradtunk vacsorázni is. Nagy választék nem volt, de amit kértünk az nagyon finom volt. 

Ez is egy nagyon jó nap volt!