Az esti Neocitrán megtette a hatását, majdnem lekéstük a reggelit, úgy elaludtunk. A mai reggeli:

A dinnye melletti érdekes gyümölcsnek még nem tudom a nevét, egészen finom volt, az íze engem az őszibarackra emlékeztetett. Ilyen volt kibontva:

Elindultunk egy látszólag jobb busszal, de hamar kiderült, hogy kisebb, mint az előzők. Utastársaink is vannak, a 4 fős magyar társaság, akikkel Hoi Anban voltunk, illetve 2 külföldi (francia) lány. Da Nangnak olyan részén megyünk, amerre még nem jártunk, a Majom-hegy túloldalán megyünk.

Első fotószünet, a Hai Van-hágón megyünk, alattunk a Dél-kínai tenger egy öble. A leírások szerint majdnem fél kilométeres tengerszint feletti magasságban húzódik, egykor ez volt az egyetlen út Hue és Vinh felé, de 2005-ben hat kilométer hosszú alagutat húztak át a hegyen. De mivel ez fizetős, így belekerültük egy jó hosszú sorba, minden előzési lehetőség nélkül.

Miután végre megelőztünk minden teherautót (nem volt egyszerű a kanyargós úton köddel/felhővel súlyosbítva), megláttuk a tengert a hegy másik oldalán. 

Kávészünet a tengerparton. Most vietnámi kávét ittam. 

A tenger nyugodt volt, egyedül a sok használt gumiabroncs nem illett a képhez. A tengerpartot direkt a gyöngy-árusok miatt megálló turistáknak díszítették fel:

Hue-ban vagyunk. "Hue, az egykori császárváros, 1802 és 1945 között a Nguyen-dinasztia 13 császárának vezetése alatt Vietnam politikai központjaként működött. Ebben az 1687-ben alapított városban a keleti kultúra minden ékessége megtalálható. Hue elődje Közép-Vietnam talán egyik leglátványosabb városa lehetett, mielőtt a háborúk lerombolták a Nguyen dinasztia székhelyének számító Citadellát és a Tiltott Bíbor Várost."

Első megállónk Hue-ban Khai Dinh császár sírja volt. Huéban több sír is látogatható, amelyek a város közelében vannak. A királysírok igazából paloták voltak a város körül, tóval, erdővel körülvéve. Mindegyikben volt több épület és pagoda is. A régi császárok mindegyike emelt ilyen temetkezési helyet magának, de ezt úgy tette, hogy itt élt is. Vannak benne lakható kis paloták, elmélkedő helyek, könyvtárak, színháztermek, és persze sírok, de az szinte csak úgy mellékesen. Inkább amolyan „nyári” rezidenciának néz ki az egész.

Sok lépcsőt másztunk meg érte:

A szentély belülről:

Lehet, hogy nem is itt temették el, de sokan látogatják.

Visszafelé kicsit több idő volt nézelődni.

A képek között van egy kakukktojás. Na vajon melyik?

Ezután ebédelni mentünk. Egymás után hozták a finomabbnál finomabb fogásokat. Nagyon finom volt mind.  Ez most nem olyan tömegtúristaetető hely volt. 

Ebéd után néztük meg a Citadellát.
Jó néhány épület még ma is romokban, vagy felújítás alatt áll. A Citadella lényegében a császárok lakóhelyét védte, bástyákkal, sáncokkal, közel hétméteres falakkal. A falakon belül volt a Bíbor Tiltott Város. Valóban városi méretű – külön fal és vizesárok veszi körül. Legtöbb épületbe több bejárati ajtó van egymás mellett, a középsőt csak a császár használta, míg a jobb oldalit a nők, a bal oldalit pedig a férfiak. A város több részre van osztva, volt külön épület, ahol a császár aludt – míg a feleség(ek) a másik épületben helyezkedtek el.

A városfal és az első kapu, mi ezen mentünk be.
A Ngo Mon Gate-t 1833-ban építették Minh Mang császár uralkodása idején. A kapu elvezet a császári palotához, itt volt a császár megfigyelő pontja a hadseregére és a különböző ceremóniákra. 

Útközben sok vietnámi embert láttunk:

Séta közben:

Én is itt voltam ám😀

A háború okozta sérülések miatt megrongálódott épületek egy részét még mindig renoválják. De ami készen van, az nagyon szép. 

Úton a császár szentélye felé:

A szentély kívülről:

Belül nem lehetett fotózni, 1-2 kép kintről fotózva:

Néhány kép a szentély előtti részről:

Ezután a császár anyjának a palotáját néztük meg. 

És ilyen bent:

Nemsokára a császári palotához érünk:

Ilyen kívülről 

és belülről 

Kifelé tartunk

Van még egy látnivaló, oda tartunk:

Thien Mu pagoda Thien Mu (Tündérasszony Szent Hölgy) pagoda
A mai épület XIX. századi, hétemeletes. Itt őrzik azt az autót is, mely a magát 1963-ban benzinnel felgyújtó szerzetest szállította Saigonban a tetthelyre.

Lehet, hogy már fáradtak voltunk, de annyira nem nyűgözött le ez a pagoda, a szentélybe már be sem mentem. Itt találkoztunk viszont az eddigi utunk legborzalmasabb mellékhelyiségével. Egyszerűen borzalmas volt, csak azért mentem be, mert több, mint 2 óra az út hazáig és nem állunk meg útközben.
A Parfüm-folyó és a rajta úszó hajók viszont érdekesek voltak.

Tényleg hosszú volt az út hazáig. Jó részét átaludtam. Rémlik, hogy esett az eső is. 
Da Nangba visszatérve már csak vacsorázni volt energiánk. Ismét a levesező helyre mentünk, ahol már visszatérő vendégnek kijáró mosollyal és kedvességgel fogadtak. Mondanunk sem kellett, hozta a hölgy a poharakat a sörhöz, s szerintem a kiválasztott levest sem biztos, hogy megkaptuk volna. Valamilyen hozzávaló hiányzott, úgy küldte el az alkalmazottját érte valahová.

Holtfáradtan estünk be az ágyba, írni sem volt energiám. Holnap, azaz ma nyugisabb napunk lesz, csak este megyünk be Da Nangba hajókázni és a Sárkány-hídnál lévő show-t megnézni.