Nem indult túl jól ez a mai nap, a szoba kicsi, alig tudunk megmozdulni, a reggeli sem valami nagy szám. De voltak új dolgok, kipróbáltam őket:

"Kilátás" a szobából:

Indulunk az őserdőbe!
Alig 1 óra telt el, itt vagyunk a szállodában. Megyegyeztünk, hogy nem szeretjük Saigont. 1 órát vártunk egy, az utazási iroda által megadott forgalmas útkereszteződésnél, néztünk jobbra, néztünk balra, de semmilyen irányból nem érkezett olyan kisbusz, ami minket akart elvinni. Próbáltunk telefonálni, nem sok sikerrel: vagy nem vették fel a telefont, ha felvették, nem beszéltek angolul, végül Zsolti a magyar telefonszámról hívta fel őket, de akkor sem derült ki, miért nem jöttek értünk. 1 óra várakozás után visszaindultunk a szállodába.

A recepción elmondtuk a problémánkat és kértük, hogy segítsenek. A hölgy felhívta az irodát: az derült ki, hogy állítólag küldtek értesítést, hogy nem ott van a találkozó. Ez erősen kétséges, hiszen sem emailben, sem pedig a letöltött appban nem tudatták velünk, hogy hova menjünk. Jeleztük a problémát a Get your guide-nak, kértük, hogy utalják vissza a befizetett nem is kevés pénzt.
Próbálunk másik programot találni, ha már ez nem sikerült. 
Úgy döntöttünk, hogy hárman elindulunk városnézésre. Egyik barátnőm rosszul érezte magát, így a szállodában maradt, a másik barátnőm pedig külön utakra indult. A saigoni Operaház elől indult a hop-on busz, oda indultunk. De előtte még kicsit hasraestem. Szó szerint. Még nem volt rajtam elég kék folt, hiányzott az arcomra, hát szereztem egyet. Most már van 😞.

Útközben az Opera felé:

Felszálltunk a buszra, ahol már csak a tetőn volt szabad hely. A telefonom túlmelegedett, ezért egy idő után még fényképezni sem tudtam. Azért itt van néhány kép:

Leszálltunk a Háborús emlékek múzeumánál, megvettük a belépőt és bementünk. Zsolti nagyon élvezte már az udvart is, mivel az amerikaiaktól zsákmányolt tankok, helikopterek, repülőgépek és egyéb harci eszközök voltak kiállítva.

Ittunk egy-egy igazi, csepegtetett kávét (jó erős és nagyon egyénileg készítik: a kávésűrítményhez hozzátesznek forró vizet és az egészet felhabosítják.) 

A múzeum alsó szintjén a vietnámi-amerikai háborút elitélő országok tablói voltak, 3 magyar vonatkozású képet is találtunk:

A következő szobában a háborúban résztvevő hős civilekről voltak képek, leírások.

Az emeleti részt nem néztem meg, itt a háború borzalmait mutatták be. Megnéztünk egy börtönt is majd az utcán megláttuk a buszunkat. Rohanunk oda, de kiderült, hogy a jegyünk nem jó rá, ezt egy másik társaság üzemelteti. Elindultunk gyalog a Ben Thanh piachoz, hogy majd a fiúk isznak sört. Lehet, hogy valahol volt a piacon, de nem találtuk meg. Volt ott minden, mint a moziban: táska, cipő, ruha, szárított hal, méteráru. 1 nap alatt a ruhát is megvarrják. Sört nem találtunk, bementünk egy kávézóba, ott sem volt. Nagyon finom, bár jéggé hűtött smoothie-t ittam.

Elindultunk megkeresni a busz megállóját. 30 perc keresés után sem találtuk meg, pedig legalább 2x, de lehet, hogy 4x elmentünk mellette. Végül megkérdeztük egy utazási irodában, hol van. Kiderült, hogy a kapott térképen pontosan rajta van, csak nem tudtuk értelmezni a feliratokat. Ez volt a megállóval szemben:

1 perc múlva jött egy busz, nem a miénk, de felvettek. Visszamentünk vele az Operához, és elhatároztuk, ugyan már lassan lejár a jegyünk érvényessége, de megyünk még egy kört. Ennyi pénzért, amennyit fizettünk, ennyi legalább jár.

Elmentünk a piacig, ez a megálló volt a legközelebb a szállodához. Estig pihenő.

Este elindultunk a belvárosba. Még nem volt sötét, de már felkapcsolták a lámpákat:

Elnentünk a főtérre. Este talán még hangulatosabb a sárkány, mint nappal:

A több helyen olvasott és a buszról délután már látott Café Apartments nevű épületbe mentünk. Ez tulajdonképpen egy lakóház volt, ahol az egyes lakásokból kávézókat, sörözőket, boltokat alakítottak ki úgy, hogy egy kicsit megmaradt az eredeti jellege is. Nem volt célunk, így felmentünk a 9. szintre, a tetejére. Volt ott egy kávézó-teázó, ahol sört is lehetett kapni. Nem volt hely kint az erkélyen, a pincérek azt tanácsolták, menjünk a 8. szintre az is hozzájuk tartozik, hátha ott van hely. És volt! Ez lesz az egyik pozitív élményem Saigonról. Ültünk kint az erkélyen, néztük alattunk a főteret, a távolban a toronyházakat. 

Miután kigyönyörködtük magunkat fentről, vacsoráztunk, majd elindultunk egy 68 szintes épülethez, a Bitexco épülethez, amely panoráma teraszát belépődíj ellenében meg lehet nézni. (A terasz a 49. emeleten van.)

Sajnos, nem volt szerencsénk, rendezvény volt fent, nem lehetett felmenni. Így elindultunk haza, mivel ma még be kell csekkolni a hazaútra.

Sikeresen becsekkoltunk, a 9 órás útra felárat fizettünk, hogy Zsoltinak elférjen a lába. Úgy tűnik teltház lesz, már alig volt hely.
Aludni mentünk, hosszú nap lesz a holnapi.