2026. 02. 04. Szerda

Tuk-tuk autó jött értünk. Végigmentünk a városon, majd tovább a tengerparton. Lefényképezett a sofőr amikor felszálltunk, majd amikor a találkozási ponton leadott minket. 8.30-ra itt voltunk, 9-kor indult a hajó.

Nem tudtuk eldönteni, hogy ez jobb part-e, mint ahol tegnap előtt voltunk, itt is apály van, talán nem annyira fekete a homok.

Hát lehetett volna ez a sokkal jobb is. Talán kicsit jobbnak láttam volna a dolgokat, ha nem vagyok éppen rosszul. A tegnap esti vacsora nem tett jót a gyomromnak. Hogy kibírjam a kirándulást, gyógyszereket vettem be, ezeknek meg olyan mellékhatása volt, hogy folyton aludtam volna. (De az is lehet, hogy egyszerűen lázas voltam.)

Szóval a kirándulásról. Úgy kezdődött, hogy egy 25-30 személyes hajóra felzsúfoltak több mint 40 embert. A legrosszabb az volt, hogy a borzasztóan kényelmetlen ülés olyan magasan volt, hogy nem ért le a lábam. Vagy a hátizsákra tettem fel, vagy a középső üléssor szembenlévő ülésére. Mozdulni sem lehetett, főleg, miután felvetették a mentőmellényt.

Az első program a Phi Phi Leh szigeten lévő csodás partszakasz, a Maya-bay meglátogatása volt.

Ezt a helyet A part című film tette ismertté, és mészkősziklákkal körülvett kristálytiszta vízéről, valamint finom fehér homokjáról híres.

Ez egy tényleg szép strand, ahol nem lehet fürdeni. Egy másik kikötőben egyszerre 10-15 hajó köt ki, úgy terelik az embereket, mint a birkákat. Adott időre érkezel, beállsz a végeláthatatlan sorba, szép lassan átsétálsz a másik parthoz, ahonnan felülről megnézheted az egyébként tényleg szép strandot.

Aztán, amikor eljött te időd (kb. 1/2 óra múlva, de ebbe férjen bele a mosdóhasználat egy mocskos, vízben álló, ugyanakkor folyóvízzel, kézmosási lehetőséggel nem rendelkező WC is), ismét beállsz a sorodba, ami nem lett kisebb, mint korábban, és hagyod, hogy visszatereljenek a hajóra, mert kell a hely, ott várakoznak a túristahajók, tele élményre vágyó emberekkel.

De hogy, ne csak az én véleményem legyen itt:

A sziget három kilométer hosszú és egy kilométer a legszélesebb része. A sziget zömében sziklaszirtekből, barlangokból és öblökből áll. A Maya Bay megközelítését már nem engedélyezik a tenger felől, helyette a sziget másik oldalán alakítottak ki egy kikötőt. A lebegő mólón egy fickó elektromos hangosbeszélővel irányította a turistákat, mintha egy nagyüzemi rendszert működtetne. A szárazföldön egy keskeny fahíd vezetett tovább, hogy óvják a környező növényzetet.

És egy másik vélemény:

A strand szépsége valóban lenyűgöző, de a turisták hatalmas tömege miatt a hely elvesztette azt a paradicsomi érintetlenséget, amelyet a film bemutatott. Már a kikötés is komoly logisztikai kihívást jelentett a rengeteg hajó miatt, és a parton lépni alig lehetett a látogatók sokaságától.

A következő megálló Morning bay (talán, mert nem olvasható a plakát, amit kaptunk) volt, ahol a hajóról leugorva lehetett csobbanni. Szerintem itt már lázas voltam, mert annyira kívántam egy kis hűs vizet, hogy nem érdekelt az sem, hogy a mi hajónkon kívül legalább 3 másik is ott volt. Ez volt a nap egyetlen fürdése részemről egyébként.

nincs képem róla, ha lesz pótolom

20 perc múlva indult a hajó tovább. Kívülről megnézték a többiek a Viking-barlangot,

Viking Cave – fecskefészkek gyűjtőhelye, csak kívülről látogatható.

majd Monkey-szigeten lehetett makákókat fotózni.

Egy másik sziget mellett lehetett sznorkelezni, természetesen 3 másik hajó utasaival együtt. Nem mentem a vízbe. Aki belement, az szigorúan a kijelölt területén tehette, rászóltak, ha kiment belőke. Nem tudom milyen élővilág volt alattunk, Györgyiék szerint semmit sem lehetett látni, mivel nagy hullámok voltak, és a hajók felkavarták a medret.

nincs képem róla, ha lesz pótolom

A Phi-Phi szigetek főszigetén, a Phi-Phi Don szigeten volt az ebéd, ez is nagyüzemi módon, vegyél gyorsan, edd meg gyorsan, aztán add át a helyedet a következőnek. Itt kicsivel több időt töltöttünk, az ebéd után (amiből persze én nem ettem), kicsit még lehetett sétálni a kikötőben. Gyakorlatilag szállodák voltak csak. Alig vártam, hogy az árnyékban leülhessek.

Az utolsó sziget következett, a Bamboo Island. Ahol kikötöttünk, egy szép stand lett volna, fehér, púderszerű homokkal, türkizkék vízzel. Nem sokat láttam belőle, alig vártam, hogy kicsit alhassak. Zsoltival kerestünk egy árnyas helyet és végre vízszintesen voltam. Arra ébredtem, hogy mintha cseperegne az eső. Mindenki megijedhetett, mert szinte tele volt a hajó mire odaértünk, pár perccel a megadott időpont előtt.

nincs képem róla, ha lesz pótolom

A visszaút csaknem zökkenőmentes lett volna, ha a kapitány nem menet közben cserél gyertyát az egyik motorban.

Végre kikötöttünk, végigmentünk többszáz métert a bokáig érő homokban, beszállhattunk a kijelölt tuk-tukba, és visszajöttünk a szállodába.