20. nap Chiang Mai környéke

2026. 02. 08. Vasárnap

Reggel mentünk volna reggelizni, de kiderült, hogy nincs reggeli a szállodában. Így aztán beültünk az első helyre, ahol reggelit adtak.

1/2 9-re jött értünk az autó, kicsit kocsikáztunk a városban, felvettünk még 2 embert (egy vonyarcvashegyi nőt az egyetemista fiával), aztán Gábort és indultunk ki a városból.

Az első megálló a Dantewada Land of Angels park, azaz az Angyalok Földje volt.

Ez a terület lenyűgöző építészeti megoldásokkal, dús kertekkel és szentélyekkel várja a látogatókat, különleges fotózási helyszínt kínálva. Ez egy mesterségesen kialakított, vízesésekkel, barlangokkal és buja növényzettel teli látványosság. A park területén thai desszertek és ételek is elérhetők.

A parkra szavakat sem lehet találni, egyszerűen fantasztikus. A fákon párásító volt felszerelve, ezért mivel még viszonylag korán volt, az egész kert mintha ködben úszott volna, tiszta varázslatos, mesebeli.

A fákon különféle, sok-sok színű orchideák, a földön színes virágok. Azt sem tudtuk, merre kapjuk a fejünket, mit fényképezzünk először.

És ha ez még nem lenne elég, tele van a park vízesésekkel, mesterséges barlangokkal.

Az egyikbe be is vitt minket a Gábor, ez egy vízesés alatt volt. Ahogy beléptünk, itt csepegő, ott kicsit erősebben folydogáló víz folyt a fejünkre, nyakunkba. S ha ez még nem lenne elég, a másik kijáraton csak négykézláb lehetett kimászni. De azért élveztük. Szerencsére nem volt már hideg (reggel 18 fok volt, teljesen elszoktunk tőle, 24 foknál még nem volt „hűvösebb” reggelünk), hamar megszáradtunk.

Sétálgatunk még sokfelé, s közben Gábor hol a thai történelemről, hol a thai politikai helyzetről mesélt, meg-meg szakítva magát, hogy valamelyik növényről meséljen, ami mellett éppen elmentünk.

A kert egyik attrakciója a kiskecske-simogatás. Ezek a kecskék kifejlett állapotban is legfeljebb akkorák, mint egy normál kutya. De voltak kicsik is!

Gábor vett nekünk leveleket, amivel lehetett őket etetni. Odajöttek a kerítéshez, alig győztük a szájukba adni.

Volt 3 kiskecske szabadon is, őket akár fel is lehetett emelni, simogatni. Jól elszórakoztuk velük az időt.

Sétáltunk erre-arra, minden fotótéma volt. Hidacskák a tavacska felett, híd, amiről felülről tudod megnézni a területet.

A vízesések között volt olyan, amelynél zöldre festett víz folyt.

Volt egy nagy ágyás büdöske is. Rákérdeztem, hogy-hogy ezt a viszonylag értéktelen virágot látjuk a templomokban virágfelajánlásként. Az ok elég egyszerű: ez a virág hasonlít leginkább a szent sárga selyem pamutvirághoz (remélem jól jegyeztem meg a nevét, majd ellenőrzöm) ami abban a kertben volt, ahol Buddha üldögélt.

Kifelémenet egy termelői piachoz értünk, ahol különféle ételeket, gyümölcsöket lehetett venni. Gábor vett néhány „édességet”, amit még is kóstoltunk. Hát vannak a thaioknak furcsa ízkombinációi: fokhagymás, nádcukros, ragacsos rizstésztában főtt kukorica vagy hagyma, megspékelve csípős paprikával. De még lehetett enni, vagy csak éhesek voltunk (kivéve a paprikát).

Következő állomásunk az elefánt fürdetés volt.

Az Elephant EcoValley egy etikus elefántrezervátum és egyedülálló „élő múzeum” Thaiföldön, Chiang Mai tartományban (Mae Taeng körzetében). A központ különlegessége, hogy a hangsúlyt nemcsak az állatokkal való interakcióra, hanem az oktatásra és a kultúra megőrzésére is fekteti.

A kocsi a völgyben állt meg, onnan a meredek úton tuk-tukkal vittek fel az elefántokhoz. Átvettük a fürdőruhát, kaptunk egy tunika-szerű helyi népviseletet, ami megvédi a ruhánkat a vízben (meg talán azért, hogy ne tekintsenek ellenségnek az elefántok). Kávéztunk, ültünk egy teraszon, előttünk az elefánt-csorda. 8-10 elefánt volt, 1 nagy hím, 1 matróna (50 valahány éves), 2 kicsi (2 és 4 évesek), meg néhány hölgy.

Először a legkövérebb, legbékésebb elefántot néztük meg. Nem volt kicsi! Mindenkivel fotózkodott, békésen tűrte, hogy simogassuk.

Gábor beszélt arról, hogy egy elefánt napi legalább 150 kg növényt eszik meg, ennek 40-50 %-át emészti meg. A többi több részletben kívül belőlük. 10 elefánt esetén ez már tetemes mennyiség. Mi legyen ennyi elefánttrágyával? Kitalálták, hogy merített papírt készítenek belőle. Hosszas háziipari eljárással, főzéssel, finomítással nemez-szerű anyagot állítanak elő, amit vízbe tesznek. A papír előállítás módja innentől ugyanaz, mint más alapanyag esetén. A merítési folyamatot ki is lehetett próbálni.

A következő, hogy készítsünk vitamin-bombát! 6 féle növényt préseltünk össze egy speciális eszközzel. Ebbe a folyamatba is bevontak minket.

Kész voltak a bombák, jöhetett az etetés. El sem indultunk a tálcával, az elefántok már indultak is az etető helyre. Ott vártak minket, tülekedtek, hogy melyiket etessük először. A kicsik, akiket a nagyobbak a két szélére toltak, hangos trombitálással jelezték, hogy el ne felejtsük őket. Mindegyik sorra került, többször is. Volt, hogy az ormányukkal vették el az ételt, de a „bonbon” szóra felemelték az orrmányukat és így közvetlenül a szájukba lehetett tenni a kaját. Sok kaja volt, mindenki sok elefántot, sokszor etethetett meg.

És következett a nap fénypontja, a fürdetés! 3 elefántot vezettek a kialakított medencébe (a három legnagyobbat szerintem). Az egyik elefánt zuhanyozott, kettő pedig vezényszóra az oldalukra feküdt, szó szerint pancsoltak a vízben. Kaptunk egy-egy kis kosárkát, amivel locsolni lehetett őket, és egy szapónia nevű növény háncsát, ami úgy viselkedik, mint a szappan, dörzsölésre habzik. Beszappanoztuk a hátukat, a vízzel leöblítettük. És ezek az állatok békésen tűrték. Nemcsak tetszett nekik, hanem még játszottak is velünk. Vizet szívtak fel az orrmányukkal és ránk spriccelték. Aztán felálltak és rájöttem, hogy milyen kicsi vagyok hozzájuk képest. Elég lenne egyetlen mozdulat, hogy kettétörjenek, eltapossanak.

Néhány szó a gondozójukról, a mahutokról. A mahutok élete szorosan összefonódik az állatéval: gyakran már gyerekkoruktól kezdve ugyanazt az elefántot gondozzák, és egy életre szóló, mély bizalmi kapcsolat alakul ki közöttük.

Főbb feladataik:

• Napi ellátás: Takarmányozás, az állatok és lakóhelyük tisztán tartása.

• Egészségügyi felügyelet: Az állatok fizikai állapotának és viselkedésének folyamatos figyelése.

• Tréning és irányítás: Vezényszavak tanítása és az elefántok mozgatása, amit hagyományosan egy kampós bottal (ankus) is segíthetnek. (Itt nem használtak botot, szavakkal irányították az elefántokat, legfeljebb enyhén a fülüket húzgálták)

• Mentális jólét: A gondozók gyakran „legjobb barátként” és vezetőként funkcionálnak, biztosítva az állatok biztonságát és nyugalmát.

A fürdetés után ebédeltünk, kipróbáltunk egy új levest a khao soi-t. Nagyon finom, csípős kókusztejben főtt csirkehús és zöldség, sok tésztával.

A hegyről a „Hosszúnyakúak” faluján keresztül vezet le az út.

A hosszú nyakú nők (Padaung törzs /a karenek egyik alcsoportja/) Thaiföld északi részén élnek, hagyományosan sárgaréz spirálokat viselnek, amelyek a vállcsontot lenyomva nyújtják a nyakat. Nem a csigolyák nyúlnak meg, hanem a spirálok súlya lefelé nyomja a vállat és a kulcscsontot.

A falubeli férfiak az elefánttáborban dolgoznak, a nők pedig otthon vannak, kézműveskedéssel foglalkoznak: szőnek, fonnak, rézből ékszereket készítenek. Ezeket a termékeket a házuk előtt árusítják a látogatóknak. Lehetett fotózkodni velük, vettünk is 1-2 dolgot tőlük. Megnéztük a spirált is, amit viselnek. Olyan súlya volt, hogy rövid távon is elég volt tartani. És ezek a nők pedig egész életükben hordják.

Gábor elmondta, hogy a lányok a nagymama erőteljes ráhatására kezdik el viselni a karikákat, de láttunk olyan törzsbeli lányt is, aki már nem követi a hagyományt. De olyannal is találkoztunk később, aki elhagyva a falut, kendővel tekerte be a nyakát, hogy ne keltsen feltűnést.

Sétáltunk a faluban, ismerkedtünk a számunkra ismeretlen növényekkel, néztük a mocsárban békára, rákra vadászó gyerekeket. Láttunk férfiakat, akik éppen disznót vágtak és borotvával, nagykéssel borotválták le a szőrt.

Érdekes volt, de nem biztos, hogy tudnék így és itt élni.

Learatott, pihenő rizsföld mellett sétálva leértünk az autóhoz.Kb. 20 perc múlva a Ragacsos vízesésnél voltunk.

A ragacsos vízesés (hivatalos nevén Bua Thong vízesés) Észak-Thaiföld egyik legkülönlegesebb természeti látványossága, amely Chiang Maitól körülbelül 60 kilométerre északra található.

Miért „ragacsos”? A vízesés nevét onnan kapta, hogy a sziklákon mezítláb is könnyedén fel lehet mászni anélkül, hogy elcsúsznánk.

• Geológia: A víz egy kalciumban gazdag forrásból ered. A lerakódó mészkőréteg érdessé teszi a sziklák felszínét, és megakadályozza a csúszós algák megtelepedését.

• Érzet: A sziklák tapintása olyan, mint egy kemény szivacsé vagy dörzspapíré, ami rendkívüli tapadást biztosít.

Sietnünk kellett, mert a park nemsokára bezárt. Éppcsak leértünk a vízesés aljára, már meg is szólaltak a tükör, sípok, jelezve, hogy 5 óra van, záróra. Pedig az időjárástól, fényviszonyoktól függően még lehetett volna tovább nyitvatartani, semmi sem indokolta a korai zárást.Bár erősen sípoltak a rendészek, bementünk a vízbe, Györgyiék elindultak felfelé. Katival mi az elejét megnéztük, nekem mezítláb nagyon kényelmetlen volt, nagyon kellett figyelni, melyik kőre lépsz rá, mert volt olyan szikla, ami csúszott.

Az emberek a víz sodrásával ellentétesen kapaszkodnak fel a köveken a vízesés tetejére, csak a végén segített egy kötél.

Elindultunk vissza Chiang Mai-ba. Útközben megnéztünk még egy víztározót.

A Mae Ngat Somboon Chon gát (Mae Ngat Dam) Chiang Maitól mintegy 50-60 km-re északra, a Sri Lanna Nemzeti Park területén található. Ez a festői tározó népszerű úti cél a természetkedvelők körében, különösen a vízen úszó házaikról ismert.

A sofőrünk korábban még nem járt erre, nem ismerte a környéket, így nem merte bevállalni velünk együtt, hogy a víztározó fölött átívelő, 2,3 m szélességű hídon átmegy. Kiszálltunk, végigsétáltunk, néztük a vizet, a pókokat.