2026. 02. 10. Kedd

A szokásos helyre mentünk ma is reggelizni. Most már törzsvendégek vagyunk, lassan tudják, hogy mit hogyan eszünk, iszunk.

Reggeli után találkoztunk a Khao Lac-ban megismert társasággal. Ők Gábor kocsijával jönnek, mi pedig a kisbusszal. Pénzváltás, kávézás után egy kis fatemplomba mentünk.

Wat Intrawat (vagy közismertebb nevén Wat Ton Kwen) buddhista templom

A templom az egyik legszebb fennmaradt példája a klasszikus lanna stílusú építészetnek Észak-Thaiföldön.  Az 1858-ban épült templom arról nevezetes, hogy szinte teljesen eredeti állapotában maradt fenn, szemben sok más, modernizált templommal. Eredetileg pihenőhelyként szolgált a szent buddhista ereklyék menetének. Fő nevezetessége a fafaragásokkal díszített fa imacsarnok (viharn), amelyet három oldalról nyitott pavilonok (Sala Bat) vesznek körül. Itt található az észak-thaiföldi régió egyetlen épségben maradt négyoldalú pavilonja (Mondop) is. A templomot 1983-ban történelmi emlékhellyé nyilvánították, 1989-ben pedig építészeti megőrzési díjat kapott. Számos népszerű thai dráma és film forgatási helyszínéül is szolgált. 

Minden fából, kézzel készült, nagyon sok fotózkodó thai ember volt az udvarán, de bent a templomban is voltak.

A templom kívülről

és belülről:

Sétáltunk az udvarán. Gábor a különféle pálmákról mesélt.

A Mae Klang Waterfall felé indultunk.

A Mae Klang-vízesés (Namtok Mae Klang) a Doi Inthanon Nemzeti Park kapujának számít Chiang Mai tartományban. Ez az egyik legnépszerűbb és legkönnyebben elérhető vízesés a környéken, mivel közvetlenül a park bejáratánál található. Egy hatalmas, több szinten alázúduló zuhatagról van szó, amely összesen közel 100 méter magas. A sziklákon átbukó víz látványa különösen az esős évszakban lenyűgöző.

A parkolóból csak néhány 100 m volt a vízesés. Közben, mint mindig, most is kóstoltunk: a tamarindot. Ízre olyan volt, mint az aszaltszilva és a hatása is hasonló: hasmenést okozhat. A nálunk is kapható emésztést segítő lekvárok alapanyaga.

Felfelé az úton:

A vízesés:

Mielőtt elindultunk a következő vízesés felé, megebédeltünk és kipróbáltuk, milyen a patakra épített teraszon ülni.

Beléptünk a Doi Inthanon Nemzeti Park területére, a Wachirathan vízesés aljához mentünk.

A Wachirathan-vízesés (thaiföldi nevén Namtok Wachirathan) az egyik leglátványosabb és legerőteljesebb vízesés a Doi Inthanon Nemzeti Parkban, Chiang Mai közelében. A víz mintegy 80 méter magasról zúdul alá egy gránitszikláról. A hatalmas erejű becsapódás miatt folyamatos a vízpermet, ami napsütésben gyakran gyönyörű szivárványokat hoz létre.

Aztán elindultunk felfelé, mindig más szögből látva a hatalmas robajjal leömlő vízesést.

Közben jó nedvesek lettünk, mivel a szellő mindenfelé vitte az apró vízpermetet.

A parkolóban vettünk egy igazi, tényleg frissen készített gyümölcs levet, majd elindultunk az őserdő felé.

Közben megálltunk kávézni, illetve megkóstoltunk egy, a kávécseresznye héjából készített teát.

Egy eperfarm mellett álltunk meg, csak a látvány kedvéért. Voltak hófehér kecskék, strucc (vagy emu), állítólag őz is, de azt nem láttam. Ez a terület a szakura út része, de sajnos már a cseresznyevirágzást lekéstük, nem láttunk virágzó fákat.

Már nem sokat utaztunk tovább a hegyekben, egyre magasabbra emelkedve. 1700 m körül leálltunk az út szélén. Gábor mondta, hogy innen kisteherautóval megyünk tovább. A holmijainkkal átszálltunk egy másik kocsiba, majd közel 1/2 óra, néha úttalan úton történő utazás után megérkeztünk a kávé-ültetvényre.

A farmot egy fiatal házaspár vezeti, mindketten a városból jöttek vissza. (A férfinek filozófus diplomája van). Egyre jobban kiépítik ezt a helyet, Gábor már több éve jár ide, mondta, hogy tavaly még nem volt áram sem.

Megkaptuk a szobáinkat, ami tulajdonképpen csak egy ágy, az ablaka egy kisebb vízesésre néz, olyan hallgatni, mintha folyamatosan ömlene az eső.

Ilyen bungallók is voltak:

A fürdőszoba a természet lágy ölén, kint az udvaron, bár minden van benne, ami kell. Végül nem fürödtem, mert estére annyira lehűlt a levegő, hogy nem kockáztattam egy megfázást.

Megnéztük a közelben lévő vízesést, ehhez átkeltünk egy korlát nélküli hídon.

Gábor hamarosan már a vízben, aztán a vízesés alatt volt. Ez nagyon megtetszett Zsoltinak, így hamarosan ő is a vízben volt.

Itt a hegyekben talán még gyorsabban lesz este, mint a városban. Ahogy lement a nap, amit nem is láttunk, szinte azonnal sötét lett (és jönnek a szúnyogok, bogarak). Be kellett öltözünk.

Rajtunk kívül volt egy franciául beszélő társaság is. Nemsokára vacsoráztunk, nekünk külön terítettek egy másik épületben. A helyiek igazán kitettek magukért, sokat és sokfélét főztek, meg sem tudtuk enni, pedig minden nagyon finom volt. A farm önellátó, így minden zöldség, amit kaptunk, itt terem.

Vacsora után, amíg Gábor visszavitte a kisbuszhoz a csapatunk másik felét, egymás között beszélgettünk, kipróbáltuk a bambuszból készült függőágyat,

majd amikor Gábor visszajött, átültünk a főházba, ahol tűz mellett folytattuk tovább a beszélgetést.

9 óra után mindenki aludni ment. Először nagyon hideg volt az ágy, fáztam is benne, de aztán átmelegedett, így nem fáztunk.