2026. 02. 15. Vasárnap

Reggeli után a többiek elmentek az Arany Buddhát megnézni. Én nem tudtam rá vállalkozni, mivel kb. 300 lépcsőfokot kéne megmászni. Helyette hajókázni mentünk a Chao Praya folyón. Tuk-tuk-kal elnentünk a kikötőbe.

és felszálltunk a hopp-on-os járatként közlekedő hajóra. A terv az volt, hogy elmegyünk a végállomásig, majd a következő hajóval visszajövünk.

Felmentünk a felső fedélzetre.

Jöttek a látnivalók egymás után:

a Grand Palace,

a Wat Pho

a Wat Arun.

Hidak, kikötők, régi és új épületek, mindenféle hajók:

Kb. 1/2 óra után a végállomáson voltunk. Kiszálltunk és láttuk, hogy rengetegen vannak a felszálló utasok. Látva a tömeget, akik csak jöttek és jöttek, nem volt biztos, hogy lesz ülőhelyünk, ezért ezért úgy döntöttünk, hogy taxival megyünk vissza a szállodába.

Kimentünk valamilyen főút szerű utcába és gondolkodtunk, innen most merre?

Odajött hozzánk egy nő, megkérdezte, mi a probléma, s rögtön volt egy ismerőse, aki ott állt a tuk-tuk-jával az út szélén. Megegyeztünk, elég baráti árért vitt minket keresztül a fél városon.

Érintettük közben a kínai negyedet is.

A szállodába való visszaérkezésünk után kicsekkoltunk, ittunk még egy-egy üdítőt vagy egy sört, aztán már szállhattunk is be az autóba, ami a reptérre vitt.

Még nem voltunk becsekkolva a repülőre, ezt tegnap nem engedte a Bangkok airlines rendszere. A reptéren elintéztük mindent, engem „megjelöltek”, tolószéket, asszisztenciát kaptam. A többiek közben elmentek, csak remélhettük, hogy a lounge-ban találkozunk.

Tologatott a fiú keresztül a reptéren, be az ellenőrző pontra.

Alaposan átnéztek, mintát vettek a gipszről, egy nő tetőtől-talpig megmotozott. Mentünk ebédelni. A fiú mondta, hogy 2 óra múlva jön értem.

Megebédeltünk, közben a többiek is odaértek, majd elmentek. Telt-múlt az idő, de a fiú csak nem jött. Már csak 40 perc volt a gép indulásáig, amikor Zsolti szólt az alkalmazottaknak, hogy gond van, mindjárt indul a gépünk, mi meg még itt vagyunk. Mondták, hogy semmi gondod, pár perc és jönnek értem. Közel 10 perc telt el és senki sem jött. Beültettek egy ott lévő székbe és a reptéri alkalmazott elég gyors iramot diktálva elindult a bőröndökkel, velem meg Zsolti sietett utána. Félúton járhattunk, amikor az én kísérőm megjelent, meglehetősen idegesen. Gondolom, nem fogják megdícsérni.

Átrobogtunk a beszállás ellenőrzésen, felszállítottak egy buszra, majd elindultunk felfedezni a repteret. Mentünk csak mentünk, de Bangkok airline-s gépet nem is láttunk. Aztán feltűnt egy végül, de akkora volt csak, mint egy játékrepülő. Már csak ránk és egy másik házaspárra vártak, akiket már a lounge-ban is láttunk. De értük már sokkal korábban jöttek.

A repülőgép légcsavaros, 19 sor van benne összesen, soronként 4 üléssel. Szóval nem vagyunk sokan.

1,5 óra múlva leszállt a gép Siem Reapben. Mi szálltunk ki utoljára, lent már várt az aszisztencia a kerekesszékkel. Gyorsan elintéztük a formaságokat, kifizettük a vízumot és már bent is voltunk Kambodzsában.

Közben a többiek levették a szalagról a nagybőrőndöket, így már mehettünk is ki a terminál elé.

A kijáratnál sokan álltak táblákkal, köztük a mi sofőrünk is a „Kati és a parti” felirattal.

1 óra alatt értünk be a városba, először sötét, nem túl jó minőségű úton, majd ahogy közeledtünk, egyre több lett a fény, bár az út minősége nem javult.

De ideértünk a szállodához. A recepciós magyarul köszönt, 2-3 szót tud magyarul. A szobák szépek és nagyok, az ablakunk az óváros felé néz, ami szépen ki volt világítva.

Miután megpróbáltunk 4 napra kerekesszéket bérelni, elindultunk vacsorázni.

Egy kínai étteremben kötöttünk ki, akik bár záróra közeli idő lehetett, kedvesen fogadtak minket, gyorsan hozták a leveseket. Finom, pho-szerű levest ettem.

Visszasétáltunk és mindenki aludni ment.