2026. 01. 27. Kedd
Reggeli után kicsekkoltunk a szállodából, letettük a bőröndöket a csomagmegőrzőbe és elindultunk a mára kinézett programunkra, az Akváriumba, ami a KLCC-ben (Kuala Lumpur City Centre) van. Útközben hatalmas toronyházak között mentünk.





A KLCC-ben található a Petronas Twin Towers, a Suria KLCC bevásárlóközpont, amelynek több mint 300 boltja és étterme van. A KLCC-ben található még az Aquaria KLCC is. Itt is kaptunk kedvezményt a jegy árából. Nagyon szuperül megcsinálták, látványos és oktató jellegű. Több iskoláscsoport is volt.






A halakon kívül rengeteg gekkó, gyík, kígyó van, de szurikáták és vidrák is voltak. Volt néhány egészen rémes kinézetű állat is. Lehetett kiscápát, ráját simogatni, ha odajöttek.


















Az attrakció az üvegfolyosó volt, több 10 méter hosszú, mozgójárdával felszerelve, kanyarog erre-arra, közben melletted, fejed felett úsznak el a cápák, ráják, óriás teknősök.







Igyekeztek a tengeri élővilág veszélyeztetésére is felhívni a figyelmet, különösen a korallokéra. Olyan szervezetek is vannak, amelyek korallok nevelésével foglalkoznak, hogy a kipusztult helyeken újratelepítsék őket.







Ebédeltünk a plázában, 1 hete most ettem először számomra minden szempontból finom ebédet.Kimentünk az épületből, megnézni a KLCC Parkot. A leírások szerint több mint 50 hektáron terül el, számos zöld terület, játszóterek és kávézók találhatók. Medencék, szökőkutak, futókör és minden, ami kellemes időtöltés lehet. Esténként a szökőkút zenés fényjátéka kápráztatja el a látogatókat. A parkban minden bizonnyal a világ legnagyobb játszóterét húzták fel a szorgos malájok. Igazi különlegesség, hogy egy hatalmas és ingyenes szabadtéri gyerekmedence is található itt.De a legfőbb előnye, hogy tökéletes rálátás van a Petronas tornyokra. Külön fotózó helyet is kialakítottak hozzá.









Fényképezkedés után sétáltunk egy kicsit a parkban, majd visszaindultunk a szállodába, mert 2-re rendeltük a kocsit. Néhány perc késéssel meg is érkezett egy autó, de a sofőr közölte, hogy nem férünk be, hív nekünk egy másik autót. A rendelés egyértelmű volt: 6 felnőtt, 6 nagybőrönd, 6 kisebb bőrönd, szóval ők rontották el.
Nem volt jelentős a csúszás 1/2 órával indultunk később. Közben kaptuk az üzenetet, hogy 1 órát késik a gépünk. Szóval nem izgultunk (még).

1 óra alatt a repülőtéren voltunk, némi huza-vona után kifizettük a sofőrt ( nem volt már annyi helyi pénzünk, ki kellett dollárral pótolunk).
Most kezdődött a kálvária. 1 óra 45 percig tartott, mire a beszállókártya a kezünkbe került. Sokan álltak, nagy csomagokkal (kínai csempészek?) a bőrönd feladásnál, ezért az automatához mentünk. Megpróbáltuk a csomagokat feladni, de egymás után 2 automata is úgy döntött, nem működik, nem adja ki az azonosító szalagot (fogalmam sincs, mi a hivatalos elnevezése). Szétvált a matrica és eltömte a kiadó nyílást. Segítség érkezett, de még jobban összekuszálta a dolgot. 6 helyett 3 szalagunk volt, de azok sem azokon a bőröndökön, ahová tartoztak. Itt feladta a hölgy, menekülésre fogta, átpasszolt minket másnak, oldja meg ő a problémát. Többen, több telefonnal, hosszú ideig gondolkodva próbálták megoldani a helyzetet. Végül megkaptuk a beszálló kártyát.
A gép közelébe jutás sem volt egyszerű, többszörös ellenőrzés után értük csak el a várót. Megkezdődött a várakozás, nemsokára fázni kezdtünk a légkonditól. Készült olyan kép a fiúkról, amelyen jól be vannak öltözve, mintha nem is a trópusokra mennénk nyaralni, hanem telelni a hegyekbe.
Lassan telt az idő, még jó, hogy K L. Gábor (Khao Lac Gábornak neveztem el a segítőnket) folyamatosan küldte a holnapi napról az információkat.
2 órás késéssel indultunk. A gépet jó alaposan lehűtötték, itt is szükség volt a pulóverre, kendőre. Kicsit nehézkesen, de felszálltunk.



Az alig 1 órás menetidőbe még a vacsora is belefért. (Még jó, hogy kaptunk enni, mire a szállásra értünk, bezárt az étterem.)
A Phuket-i reptéren viszonylag hamar átestünk a beléptetésen.



Az összes bőrönd meg volt, pedig amilyen kavarodás volt, lehetett volna másképp is. Telefonáltam Gábornak, s 5 perc múlva már az autóban is ültünk. Várt minket a sofőrünk ezzel az autóval:



Kb. 1 óra alatt értünk a szállásra.
A szoba kényelmesnek tűnik, remélem csak a lépcsőházat osztjuk meg egy gekkóval.



Ilyen a kilátás az erkélyről:


Séta az udvaron:


Éjfél körül már aludtunk is.
Néhány szó Thaiföldről:
Thaiföld, más néven a Thaiföldi Királyság független alkotmányos monarchia Délkelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten. Keletről Laosz és Kambodzsa, délről Malajzia és a Thai (Sziámi)-öböl, nyugatról az Andamán-tenger és Mianmar határolja. Thaiföld a Délkelet-Ázsia nevű régió jelentős országa. Magyarországnál több mint ötször nagyobb: 514 ezer négyzetkilométer. Thaiföld lakossága közel 71,6 milliós (2025-ös becslés), a fővárosa Bangkok, ami az ország középső részén található, a Chao Phraya-folyó partján, nem messze a
Az ország kb. 75%-a thai és 14%-a kínai eredetű; a három legdélibb tartományt pedig túlnyomórészt malájok lakják. A buddhizmus a domináns vallás, amely erősen meghatározza a kultúráját is. Gazdasága főleg az idegenforgalmon alapul; a turisták körében a világ egyik legnépszerűbb országa, olyan jól ismert turisztikai célpontokkal, mint a főváros, Bangkok, amely 2018-ban a világ leglátogatottabb városa volt. Ismert még a tengerparton Pattaja vagy Phuket, Krabi és számtalan sziget az Andamán-tengerben és a Thai-öbölben, mint például Ko Szamuj, továbbá az északi, belső régióban Chiang Mai és környéke. A „mosoly országának” is nevezik, amelynek több millió legális és illegális bevándorlója van, köztük sok nyugati országból származó betelepülő. Thaiföld középhatalom a globális ügyekben és az ASEAN alapító tagja.1939. nyaráig az ország hivatalos neve Sziám volt. 1945-ben ugyan visszakapta eredeti nevét, de 1949-től újra Thaiföld lett a hivatalos elnevezése. Az ország földrajzi régiói különböznek egymástól természeti képüket, lakosságukat, gazdasági és társadalmi fejlettségüket tekintve.
Aki eddig elolvasta, annak megmutatom, merre fogunk menni.

Thaiföld lakosságának legnagyobb részét különféle tai nyelveket beszélő népek alkotják. Az ország nem tai nyelvet beszélő kisebbségei közül a legnagyobb a kínai, akik a lakosság mintegy 15%-át teszik ki, és az ország minden területén megtalálhatók. A 19. század második felétől az út- és vasútépítések munkásaiként vándoroltak be, és utódaik kulcsszerepet játszanak a gazdasági élet számos területén. Teljesen beilleszkedtek a thai társadalomba.További kisebbségek: maláj, mon-khmer és különböző hegyi törzsek (kacsin, meo, karen). A vietnámi háború után sok menekült települt le az országban, elsősorban az északkeleti régiókban, a thaiokkal rokon laók.Thaiföldön a buddhista időszámítás szerint is számolják az éveket, tehát a Gergely-naptárhoz képest 543 évvel előbbre vannak. A nap és a hónap azonban megegyezik a Gergely-naptár szerintivel. A thai hagyományos vagy hatórás óra egy tradicionális időmérési rendszer Thaiföldön, amelyet a hivatalos 24 órás időbeosztás mellett is használnak.
Thaiföld államformája alkotmányos monarchia, ami azt jelenti, hogy az ország élén egy király áll, de a politikai rendszert egy alkotmány szabályozza. A jelenlegi király X. Ráma (Maha Vajiralongkorn), aki 2016-ban lépett trónra, a rendkívül népszerű édesapja, IX. Ráma (Bhumibol Adulyadej) halála után. A thaiföldi király szerepe formálisan korlátozott, mivel Thaiföld parlamentáris rendszerben működik, ahol a politikai hatalmat a kormány és a parlament gyakorolja. Ugyanakkor a király jelentős szimbolikus és szakrális hatalommal bír. A monarchiát nagy tisztelet övezi, és a királyt hagyományosan félig isteni alaknak tekintik, különösen a buddhista hit és a királyi tradíciók miatt. Ez a tisztelet kulturálisan mélyen beágyazott, és a királyi családot kritizálni törvényileg tiltott, a szigorú felségsértési törvények miatt. Thaiföld alkotmányos monarchiaként demokrácia, de gyakori politikai zavarok és katonai puccsok befolyásolták az országot az elmúlt évtizedekben. Bár a parlamentáris rendszer formailag működik, a katonaság és a királyi család közvetetten nagy befolyást gyakorol a politikai életre.
Thaiföld soha nem volt gyarmatosítva, és ez egyedülálló a régióban! Az ország sikeresen megőrizte függetlenségét a 19. és 20. század során, miközben szomszédait, például Kambodzsát, Laoszt és Mianmart francia és brit gyarmatosítók uralták. Thaiföld (korábbi nevén Sziám) diplomáciai egyensúlyozással sikeresen elkerülte a gyarmatosítást, és semleges zónaként szolgált a brit és a francia terjeszkedés között.
Körülbelül 1400 felfedezésre váró szigettel büszkélkedhet. Összesen 5 régióra van osztva az ország; északi, északkeleti, központi, keleti, déli régiókra, melyekben összesen 76 tartomány van.
Területe időszámításunk előtt már lakott volt. Különféle ősi királyságok, mint például a Dvaravati, Srivijaya és Khmer birodalmak felemelkedését és bukását láthatta. A 13. században alapított Sukhothai Királyságot gyakran tartják a thai nemzet szülőhelyének.
Ramkhamhaeng király alatt a kultúra, a művészet és a közigazgatás központjaként virágzott.
Az Ayutthaya Királyság követte a Sukhothai Királyságot, és hatalmas virágzó birodalommá tette az országot, azonban konfliktusokkal szembesült a szomszédos királyságokkal, és végül 1767-ben a burmaiak kezére került.
Ayutthaya bukása után Taksin tábornok létrehozta a rövid életű Thonburi Királyságot. Később a fővárost áthelyezte a folyó túloldalára a mai Bangkokba, megalapítva a Rattanakosin Királyságot.
Ezt követően I. Rama király központosított közigazgatást hozott létre, és megalapította a Nagy Palotát.
Az ország jelentős kihívásokkal szembesült az európai gyarmatosítás korszakában. Sikerült megőriznie függetlenségét, és IV. Rama király (Mongkut király) és V. Rama király (Csulalongkorn király) uralkodása alatt modernizációs folyamatba kezdett. Reformokat vezettek be, eltörölték a rabszolgaságot, és diplomáciai kapcsolatokat létesítettek az európai hatalmakkal.
1932-ben alkotmányos monarchiává vált, ami politikai reformokhoz és változásokhoz vezetett. Az ország politikai instabilitást, katonai puccsokat, valamint a polgári és katonai kormányzat közötti átmenetet élte át. Az elmúlt években a gazdasági fejlesztésre, a turizmusra és egyedülálló kulturális örökségének megőrzésére összpontosított.
Egy hozzászólás a(z) “8. nap Irány Thaiföld” bejegyzéshez
Az nem semmi fuvar volt! Kellemes fogadtatas a sok hercehurca utan 🙂