A mai nap az Isteneké. [Vasárnap van :)] Megnézzük Zeuszt vagy legalábbis kísérletet teszünk rá.
Kihagyva az autópályát, Lithohoro városába mentünk. A városon most csak keresztül mentünk, majd visszafelé megnézzük. Szerpentines úton mentünk egyre feljebb. Első megállónk egy 790 m magasan lévő kilátó volt. Alattunk a város, mellettünk az Olympos egyik csúcsa.
Sajnos nem jegyeztem meg a nevét. [Megnéztem: Zilniának hívják.]



A fényképek elkészülte után tovább indultunk, mivel egyre többen voltak. A következő megálló felé indultunk. Nem tudtunk megállni, mivel úgy tűnik Görögország teljes lakossága ezt a vasárnapot választotta, hogy megnézze az Olympost. Futóverseny, katonák terepfutás gyakorlata nehezítette, illetve tette lehetetlenné a megállást.

Amikor újra megálltunk, már 1030 m-en voltunk. Egy vízesést kerestünk, de a parkolóból, ahová a GPS vitt, semmilyen út nem vezetett sehová. Továbbmentünk egy régi kolostor maradványaihoz. Annyira nem volt romos, illetve a tábla szerint EU támogatást kaptak a felújításra. A felső, már felújítást részén szobák voltak kialakítva a vendégeknek.









Visszafelé még mindig nem lehetett megállni a menedékháznál, így elindultunk Lithohoroba. Közben megálltunk egy másik kilátónál, ahonnan a tenger felé volt gyönyörű kilátás


A városka tele van, nehézséget okoz a parkolás, de csak sikerült a Tengerészeti múzeum mellett.

Kávézás után megyünk fürödni Paralia beach felé. Szavazás után elhagyatott partot kerestünk. Hát itt tényleg nem volt rajtunk kívül senki, legközelebbi szomszédunk kb. 100 m-re van tőlünk. Kicsit szemetes volt, illetve tele volt kisodródott uszadékfával a part, de kis „takarítás” után le tudtuk teríteni a pokrócokat. Egész délután pancsoltunk a vízben. Nem semmi látvány volt az Olympos lábánál fürdeni!


Fürdés után visszamentünk Platamonasba, majd vacsora után a tengerpartról néztük a holdfogyatkozást.



Egy hozzászólás a(z) “Olympos” bejegyzéshez
Nagyon jó de nekem már végig nézni is fárasztó-